Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Reggeli tojásmuffin

Hétvégén reggelizzünk ráérősen!
2020. May 23.

Persze a „ráérős” reggeli nem azt jelenti, hogy hajnalban órákig kell robotolni a konyhában, hanem csak annyit: szombat-vasárnap nem kell sietnünk. Ráadásul a kis „fészkek” előző nap is összeállíthatók, jól ellesznek éjszaka a hűtőben. Másnap csak be kell fejezni pár perc alatt, és már süthetjük is. 

A muffinok összetevőit nyugodtan variáljátok a hűtőtök aktuális tartalma szerint, mutatom, én most miből készítettem. 

Hozzávalók

8 darabhoz
  • 8 baconcsík
  • 8 koktélparadicsom
  • 24 szem magozott, fekete olajbogyó
  • 8 tojás
  • pici só
  • pici olaj
  • 5 dkg füstölt sajt
  • újhagymazöld a díszítéshez

Elkészítés

 

A baconcsíkokat keresztben kettévágjuk, és X-alakban kibélelünk 1-1 kettévágott csíkkal 1-1 muffinsütő mélyedést. A mélyedéseket nem szükséges előtte zsiradékkal kikenni. A koktélparadicsomokat megmossuk, mindet 4-be vágjuk, a lecsepegtetett olajbogyókat felkarikázzuk. Szétosztjuk a formákban. 

Ráütünk mindre 1-1 tojást, finoman megsózzuk, a sárgájákra cseppentünk egy kevés olajat. Végül megszórjuk a lereszelt füstölt sajttal. 180 °C-ra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tojásfehérje megszilárdul (a sárgája maradjon krémes). Újhagymazölddel díszítjük, salátával, zöldségekkel tálalhatjuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Paradicsomos-cukkinis lencseragu

Paradicsomos-cukkinis lencseragu

Jöjjön egy újabb egyszerű, hétköznapi recept!
Spárgás rizottó

Spárgás rizottó

Könnyű, tavaszi fogás a spárgaszeznra.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!